Történetünk

Vállalkozó szellem, bátorság,
előre látni a jövőt, és elsőnek lenni.

Ezek a tulajdonságok jellemzik legjobban a One Big Team alapítóját, Kamrás Riát.

30 éves karrier áll mögötte, amelynek megkoronázása az OBT létrehozása. Közösségünk most átveszi a stafétabotot, hogy Ria egyedülálló tapasztalatait átadva minél több ember el tudja érni az álmait.

Ria friss tanári diplomával a zsebében a rendszerváltás hajnalán indított be egy családi vállalkozást Magyarországon. Majd – amint erre lehetőség nyílt – Kanadába utazott, hogy ott is létrehozza saját vállalkozását. A 90-es évek közepén már az ottani sajtó is felfigyelt sikereire. Az üzlet annyira jól ment, hogy egy régiókon átívelő franchise lett belőle. Ekkor ismerkedett meg a közvetlen értékesítésben rejlő hatalmas lehetőséggel.

KAMRÁSRIA

OBT Alapító

Image

Tanári végzettsége és személyisége egyaránt alkalmassá tette arra, hogy embereknek segítsen és kapcsolatokat építsen. Személyesen tanulhatott a hálózatépítés legendáitól, akiknek a könyvei ma is az értékesítők bibliái. Gyorsan ívelt felfelé a karrierje. Egy amerikai vállalatnál top értékesítő lett.

Amikor hazatért Magyarországra, a tekintélyes svéd Oriflame cég kérte fel, hogy vállalja el a magyarországi leányvállalata ügyvezetői posztját, amit második gyermeke megszületéséig töltött be. Közben elvégezte a Stockholm School of Economics világhírű IFL Executive Education képzését is. A Közvetlen Értékesítők Szövetségénél az Oriflame Hungary delegáltjaként sokat tett a közvetlen értékesítés hazai elfogadtatása és népszerűsítése érdekében.

Nem volt és ma sincs olyan jelentősebb közvetlen értékesítő vállalat, ahol ne lennének jó ismerősei, illetve amelyik ne próbálta volna megnyerni magának. Ria ugyanis nemcsak egyedülállóan sikeres hálózatépítő és értékesítő, de vállalatvezetőként is jelentős eredményeket tud felmutatni. Az Oriflame első embereként éveken át irányította 30 ezer disztribútor munkáját, biztosítva minden szükséges támogatást a terjeszkedéshez. Tapasztalatai nem korlátozódnak egyetlen országra vagy kontinensre. Mind az európai, mind az észak-amerikai piacot, üzleti környezetet és kultúrát jól ismeri, de kínai partnerekkel is több éven át dolgozott együtt. Villámgyorsan képes felmérni és kiértékelni a legkülönbözőbb helyzeteket, majd ugyanolyan gyorsasággal tud dönteni és cselekedni is. Ezért képvisel felbecsülhetetlen értéket összegyűjtött tudása és éleslátása.

Miután Magyar Termék Nagydíjat nyert egyik vállalkozása, 2017-ben megkereste egy európai vállalat, hogy segítsen megalapozni a közép-európai régióban történő terjeszkedést. Érdekes módon akkor még csak egyetemista fia, Krisz volt a „katalizátor”, aki arra inspirálta Riát, hogy komolyan fontolóra vegye a felkérést. Ahogyan mondani szokás, a többi már történelem: olyan fiatalon, mint Krisz, még senki sem ért el akkora eredményeket, mint mostanra ő. Ria legjobb tanítványa a saját fia lett. Az eltelt évek során – miközben a vállalatnál addig soha nem látott dinamikájú növekedést indított be, ami ma is töretlenül folytatódik – Riában kikristályosodott az elképzelés, hogy minden tudását egy kulcsrakész üzleti modell létrehozásába fektesse, amint megtalálja az oszlopos tagokat, akik ebben fantáziát látnak és segítenek megvalósítani az ötletét.

One Big Team

Így jött létre a One Big Team üzleti közösség.

Ria, valamint legfőbb szövetségesei tapasztalatai ötvöződnek ebben a rendszerben, amely a céges marketing és a területi értékesítés modern irányzatainak leginkább innovatív eredményeit hasznosítja.

 
Mockup Image

Az eltelt 15 évben nagyot változott a világ, és ez a változás – ami egyre gyorsuló tempóban zajlik – elérte a földkerekség legeldugottabb zugait is. Nemcsak az online szakmai közösségek értékelődtek fel az utóbbi időben, hanem az olyan üzleti lehetőségek is, amelyek B tervként, egyfajta menekülési útvonalként szolgálhatnak, ha hirtelen összeomlani látszana mindaz, amit eddig biztosnak hittünk.

A rendkívül sikeres emberek számára pedig, akik már letettek valamit az asztalra, egy bárhonnan végezhető üzlet, amivel nem kell bajlódni, de több pénzt lehet keresni, élvezve a több lábon állás előnyeit, igen szórakoztató lehet, különösen ha olyasmiről van szó, ami a szenvedélyükké válhat.

Az értékesítés területén mindennapossá váltak a jutalmazott ajánlásokra épülő modellek. Egyre népszerűbbek a Netflixhez hasonló előfizetési rendszerek is, de a legtöbb esetben ezek nem biztosítanak mindenkinek lehetőséget arra, hogy a vállalatok bevételeiből részesedhessenek.

Ezért döntöttünk egy vásárlóközpontú franchise típusú, új generációs modell létrehozása mellett, amely anyagi és erkölcsi értelemben is elismeri mindazok munkáját, akik ebben a közösségben látják céljaik elérésének lehetőségét. Gondoskodunk róla, hogy ez a modell minden tekintetben új generációs legyen, és az is maradjon. Otthont kívánunk adni azoknak a tízmillióknak, akiknek már most, vagy a közeljövőben új megélhetési forrás kell, illetve akiknek fontos, hogy ne csak a saját maguk és családjuk számára biztosítsanak egy jobb életet, hanem minél több emberhez juttassák el a jó hírt: a jövő ígéretes!

Az OBT kihagyhatatlan lehetőség mindazok számára, akik úgy érzik, hogy igényük van az alábbiak közül egy vagy több dologra:

  • jobb életminőség
  • anyagi stabilitás
  • jó társaság
  • kapcsolatépítés
  • személyes fejlődés

Küldetésünket, jövőképünket és értékeinket úgy határoztuk meg, hogy mindezt elérhetővé tegyük.

Vállalkozó szellem, bátorság, előre látni a jövőt, és elsőnek lenni. Ez már a mi ambíciónk is.

Így kezdődik a mi történetünk.